Állandó diakónusok szentelése
a veszprémi Szent Mihály Bazilikában
2010. szeptember 8.

„Ünnepi szentmise keretében három állandó diakónust szentelt fel a Szent Mihály székesegyházban a szerpapi szolgálatra Kisboldogasszony napján Márfi Gyula veszprémi érsek. Ezzel az egyházmegyében már 15-en dolgoznak e felelősségteljes hivatásban.
A felszenteltek – Birher Nándor, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola tanulmányi igazgatója, Berkes János hittanár, klinikai lelkigondozó, pár- és családterapeuta, Zsebe Attila vállalkozó – valamennyien nős, családos emberek, akik foglalkozásuk mellett vállalták, hitvestársaik egyetértésével, hogy segítik az Egyház munkáját a papi rend legalsó szintjén a szerpapi szolgálatban, így is építve Isten Országát.
Szentbeszédében a főpásztor rámutatott: e szentség felhatalmazza a diakónusi szolgálatba kerülteket, hogy hivatásszerűen olvassák az evangéliumot, részt vegyenek az igehirdető szolgálatban, eskessenek, temessenek, áldoztassanak, kereszteljenek és egyéb szentelményeket kiszolgáltassanak. Ugyanakkor, amikor foglalkozásukat folytatják a világban, bizonyos mértékig ki is kell emelkedjenek onnan, s ebben az imádság fontosságára hívta fel figyelmüket.  Kisboldogasszony ünnepén e tekintetben a Szűzanya imádságos életét állította a felszentelendők elé, emlékeztetve Istenre figyelő, szavára hallgató földi útjának szakrális eseményeire, felidézve dicsőítő-hálaadó imádságának, a Magnificat-nak gondolatait. Majd Ady és József Attila lírájából emelt ki részleteket, amelyek a gyarló, bár nem különösebben vallásos embernek Istennel való benső, rejtett kapcsolatára utalnak mégis. Fontos, hogy a diakónusok úgy járjanak-keljenek a világban, hogy jelenlétükkel, embertársaikkal való kapcsolataikkal is evangelizáljanak. Hogy elvigyék Krisztus üzenetét a munkahelyükre, és mindenhová, ahol megfordulnak, az élet minden területén, a nem hívőknek, a más vallásúaknak is.
Gondolatai zárásaként Váci Mihály szakrális gondolatait idézte fel Eső a homokra című költeményéből, amely akár a papi-diakónusi szolgálat mottója is lehetne: „…élni: – szeretni, hinni a világot; / tenni valamit, mivel besugárzod … osztani magad: – hogy sokasodjál / kicsikhez hajolni, hogy magasodjál… Széjjel szóródni  – eső a homokra / – sivatagnyi reménytelen dologra, / s ha nyár se lesz tőled – s a táj se zöldebb: / – kutakká  gyűjt a mély: – soká isznak belőled!”
Majd a szertartás hagyományai szerint kézrátétellel felszentelte a diakónusjelölteket, végül kezükbe adván a Szentírást, kérve az Úr kegyelmét, hogy annak méltó hirdetői lehessenek.”

Toldi Éva beszámolója


Szentelésem emlékére
Lisieux-i Szent Teréz erekjéje Magyarországon